Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskolájának története

Szentgotthárdon az iskolai rendszerű, folyamatos zeneoktatás – magán-zeneiskolai, zeneoktatói munkaközösségi előzmények után – a Körmendi Állami Zeneiskola kihelyezett tagozatának létesítésével indult el 1969-től. 1981-ben vált a zeneiskola önálló intézménnyé. A zeneoktatás helyileg a Deák Ferenc u.1. szám alatti épületben folyt, először csak az emeleti 6 helységben, később még három teremben a földszinten, végül már az egész épület a zenetanítás céljait szolgálhatta. A nevelőtestület stabilizálása, a hangszerpark kiépítése után a zeneiskola szakmai munkája is lendületes fejlődést mutatott. 1986 és 1995 között kihelyezett tagozat működött Őriszentpéteren, majd 1992-től 2017-ig Magyarlakon. 2019-től ismét Őriszentpéteren működik telephelye iskolánknak. A zeneiskola ellátja a klasszikus hangszerek teljes körének oktatását, utánpótlást biztosít a város amatőr művészeti együttesei számára. Az elmúlt 25 évben sok növendék választotta hívatásául a zenész pályát, többen közülük már a tantestület tagjai. Nemzetközi, országos, regionális versenyeken sikerült bizonyítani tanulóink tehetségét, felkészültségét. A csoportos muzsikálás hangsúlyos szerepet kapott a tanítási folyamatban. Az állandó együttesek között található az ausztriai, jennersdorfi zeneiskolával 1987 óta folyamatosan fenntartott „Rábavölgyi vonószenekar”, melynek tagjai a két iskola tanárai, tanulói, próbái felváltva zajlanak Szentgotthárdon, illetve Jennersdorfban. Az iskola 1999-ben felvette Takács Jenő (1902-2005) magyar származású burgenlandi zeneszerző nevét, és felvállalta életművének gondozását. A szentgotthárdi, a jennersdorfi és a rohonci zeneiskolák közösen, 2002-2003-ban egy PHARE-CBC projektet valósítottak meg az Európai Közösség támogatásával Takács Jenő életének és munkásságának bemutatására.

2005-ben az iskola tevékenysége új művészeti ággal bővült, a zeneművészet mellett a képző- és iparművészeti területén is elindult az oktatás. Ugyanebben az évben megváltoztak az intézmény működési keretei, Szentgotthárd Város Önkormányzata egy többcélú közoktatási intézménybe integrálta a város oktatási intézményeinek java részét, valamint a fenntartást átadta a Szentgotthárdi Kistérség számára. Így a szentgotthárdi zeneiskola a Szentgotthárd és Térsége Iskolájának – szakmailag önálló – Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskolájaként fejtette ki alapító okiratában rögzített tevékenységét. Ennek az intézménynek iskolánk 2019. augusztus 31-ig volt tagintézménye.

2019. szeptember 1-től Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskola néven ismét önálló intézmény lettünk.

Az alapfokú művészeti iskolák 2007. évi szakmai minősítő eljárásának eredményeként iskolánk „Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény” címet nyert el.

Tevékenységünk, legfontosabb céljaink:

A Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskola művészetoktatási alapfeladatot lát el. A hangszeres képzés, a képzőművészeti foglalkozások, a művészeti pályára készítés, a kamarazene oktatása mellett utánpótlást biztosítunk a kistérség művészeti csoportjai számára. A kulturális életet saját hangversenyeinkkel, kiállításainkkal, illetve más rendezvényeken való zenei közreműködéssel színesítjük.

Fő célunknak az értékes zene megszerettetését, a művészetek iránti nyitottság megalapozását tartjuk.

Munkánkat akkor érezzük eredményesnek, ha a zenével, művészettel való aktív foglalkozás a tanulmányokkal való befejezés után nem ér végett. Hiszünk a művészet személyiség és közösségformáló erejében.