Zene világnapja 2017
Október elseje 1975 óta a zene világnapja, amit Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására ünnepelünk. Ebből az alkalomból országszerte több koncertet,
Október elseje 1975 óta a zene világnapja, amit Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására ünnepelünk. Ebből az alkalomból országszerte több koncertet,
Szerintem a szülők nem is sejtik, hogy mennyi új élményt, barátot, és persze nem utolsó sorban zenei, művészeti tapasztalatot szerezhet gyermekük ebben az egy hétben,
Tanári hangverseny – Az elmúlt évek leglátogatottabb tanári koncertjére került sor március 29-én a Refektóriumban. A későn érkezők már nem találtak ülőhelyet a
Az Országos Koncz János hegedűverseny területi válogatóján 2016 októóber 17-én részt vett Páli Borka (II korcsoport), és Kövesdi Anna Róza (III. korcsoport), mindketten nagyon szépen
Ebben a tanévben a szlovéniai Crensovciban jártunk 2016.június 8-án. Négy esztendőre visszatekintő partnerkapcsolatunk van a városka általános iskolájával. Az évente megrendezésre kerülő szakmai találkozó idei témája: „Ifjúság, bolondság”.
2016. május 21-én került megrendezésre Szentesen a VII. Országos Festészet Verseny, ahová 57 művészeti iskola küldött be pályaművet. A beérkezett 576 pályaműből került kiválasztásra iskolánk
2016. május 19-én szép számú közönség előtt léptek fel iskolánk Magyarlaki-Csörötneki Tagozatának tanulói. Tavaszi hangversenyünk már hagyományosnak mondható, hiszen több mint 10 éve rendszeresen megszervezzük.
2016. május 9-én 18 órától adott koncertet a budapesti „Four Bones Quartett” a Polgármesteri Hivatal Refektóriumában. A harsonaquartett meghatározó zenei élményeit összefoglaló előadásán keresztül egészen
2016. május 7-én 17:00 órától tartotta meg iskolánk a már hagyományosan évente megszervezett Művészeti bemutatót a Széchenyi iskola aulájában. A hangversenyen a zeneiskola nagy csoportjai
Iskolánk fúvósötöse a szentgotthárdi Munkaerőpiaci Pont átadásán szerepelt 2016. május 6-án. Műsorukon Müller fúvósötösre átírt Kossuth indulója szerepelt. A csoport felkészítő tanára Pass Róbert.
Copyright © 2022 Takács Jenő AMI. Minden jog fenntartva.