2016. május 7-én 17:00 órától tartotta meg iskolánk a már hagyományosan évente megszervezett Művészeti bemutatót a Széchenyi iskola aulájában. A hangversenyen a zeneiskola nagy csoportjai szerepeltek: a Rábavölgyi Vonószenekar, az Ifjúsági Fúvósegyüttes és a SZOI Kórusa. A képzőművészeti ágazat tanulóinak 2015/16-os tanévben készült munkáiból pedig kiállítást nézhettek meg a résztvevők, mely most rendhagyó módon a szabadban, a Széchenyi iskola előtti téren volt kiállítva. A kiállításról és a tanév munkájáról Csomósné Boros Erika a képzőművészeti tanszak vezetője beszélt a jelenlévőknek.
A művészeti bemutató résztvevői színvonalas képet nyújtottak az iskolánkban folyó művészeti nevelőmunkáról, a 20-20 perces zenei programok és a kiállítás élményt jelentett a közel 250 fős közönségnek.
A rendezvény jótékony célt is szolgált, a Szülői Munkaközösség gazdálkodását segíti, lehetőséget teremtve a tehetséges tanulók tanulmányainak támogatására, a versenyeken való részvételre, nyári tábor költségeinek részbeni átvállalására, a kiemelkedő tanulók jutalmazására.
Ezúton is köszönjük a Szülői Munkaközösség tagjainak a munkáját, illetve minden szülőnek, nagyszülőnek, jóbarátnak és ismerősnek támogató hozzájárulását a rendezvényhez.
{gallery}muveszeti_bemutato_2016{/gallery} |