Október elseje 1975 óta a zene világnapja, amit Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására ünnepelünk. Ebből az alkalomból országszerte több koncertet, hangversenyt és más zenei programot is rendeztek.
Iskolánk növendékei 2017. október 2-án a Refektóriumban adtak koncertet a jeles nap alkalmából. A zongora, hegedű, cselló, fuvola és furulya szakos növendékek muzsikája Páliné Herczeg Anita zongorakíséretével méltán váltott ki elismerést a majdnem teltházas hangversenyen.
A koncertet azonban nem csak a zene világnapja alkalmából szerveztük meg, hanem Takács Jenő születésének 115. évfordulója alkalmából is. Névadó zeneszerzőnk számtalan művét a gyerekek számára írta, melyek közül a hangversenyen több is felcsendült növendékeink előadásában.
A szépszámú közönség előtt lezajlott koncert a Rábavölgyi Vonószenekar műsorával fejeződött be. Takács Jenő 1991-ben jennersdorfi látogatása emlékére írta meg a Jennersdorfer Musik című művét a jennersdorfi és szentgotthárdi közös vonószenekar számára. A hangverseny befejezéseként ebből a sorozatból szólaltattak meg a gyerekek két tételt Bene Krisztina vezényletével.
Következő növendékhangversenyünk 2017. október 24-én kedden 17 órakor kezdődik a zeneiskola nagytermében.

{gallery}zene_vilagnapja_2017{/gallery}

tovább a galériába>>