Szerintem a szülők nem is sejtik, hogy mennyi új élményt, barátot, és persze nem utolsó sorban zenei, művészeti tapasztalatot szerezhet gyermekük ebben az egy hétben, ameddig a tábor tart. Egy hét, mégis annyira gyorsan eltelt idén is. Mintha csak tegnap szálltunk volna fel a buszra a helyünket keresve, vagy értünk volna a Tatay Sándor Általános Iskolába, Badacsonytomajra. Vagy az a bizonyos első éjszaka, amikor a „nagylányos” szoba tagjaival futottam éjfélkor az iskola udvarán. Akkor még csak szobatársak voltak. Azóta szinte legjobb barátnők.
Aztán hadd meséljek a közös strandolásokról, amikor kicsiket bevonva próbáltunk egyre nagyobb „embertornyokat” építeni a Balatonban. Vagy az esti Ki nyer ma? feladatokról, amikor csapatonként egy népdalt kellett tábori környezetbe átírni, majd előadni. Szerintem nem kell mondanom, hogy aznap este is fantasztikusan jó hangulat volt. Tanárok és diákok egyszerre nevettek a viccesnél viccesebb alkotásokon. Hát, igen. Ezek miatt az élmények miatt maradnak felejthetetlenek a táborok.
De természetesen nem csak a szórakozásról szólt, a kemény, és szó szerint izzasztó próbák sem maradhattak el. Illetve sokat tanultunk is az idén. És nem csak zeneileg, hanem talán elmondhatom, hogy emberileg is. Néhányan a felelősségvállalásról, néhányan a megértésről, a türelemről. Hogy néha muszáj betartani azokat a bizonyos szabályokat, és időben lefeküdni, hogyha szombat este, mint középiskolások Badacsonyba szeretnénk menni.
Aztán persze jött a vasárnap, amire egész héten készültünk, a záró koncert. Felléptek az énekkarosok, a vonósok és a fúvósok, majd egy közös, eredeti dallal zártunk, amiben megemlítettük a lódarazsakat, a néha eltúlzott kockulást, és persze azt, hogy a zene a mi életünk. Az együtt zenélés a mi életünk. Hogy a zenetábor nem csak egy tábor, hanem egy szó a zenére, a barátságra, a szeretetre és a családra.

Brassai Katalin Anna
2017. augusztus 28.