2015. március 28-án 9 órától rendeztük meg a Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskola és a Szentgotthárdi Muzsikáért Alapítvány szervezésében a Területi Zenetörténeti Versenyt, ebben az évben „Költészet és Zene” címmel. A játékos vetélkedőn résztvevő 4 csapat tagjai a körmendi és a szentgotthárdi iskolákból érkeztek. A gyerekek szépen felkészültek a versenyre és ügyesen meg oldották a feladatokat. Jutalmul a Csákányi László Filmszínházban megnézhették felvételről az Antonio Gades által rendezett Carmen Flamenco című darabot. A verseny igazi győztese a felkészülésben résztvevő gyermekek voltak, aki bővítették ismereteiket a művészetnek ezen a két gazdag területén.
{gallery}zenetoriverseny_2015{/gallery}